 | Félt, hogy kirúgják, ezért titkolta súlyos betegségét! Mindössze 44 évesen hunyt el a magyar színész [2026-08-30]Vogt Károlynak fiatalon fényes színészi karriert jósoltak, a legtöbben pedig máig a Régi idők focija legendás kapusaként emlékezhetnek rá. Életútja azonban tragikus fordulatot vett: súlyos betegséggel küzdött, állapotát pedig sokáig még kollégái előtt is titkolta, mert attól tartott, elveszítheti a munkáját. Mindössze 44 éves volt, amikor örökre lehunyta a szemét. |
 | Félt, hogy kirúgják, ezért titkolta súlyos betegségét! Mindössze 44 évesen hunyt el a magyar színész [2026-08-30]Vogt Károlynak fiatalon fényes színészi karriert jósoltak, a legtöbben pedig máig a Régi idők focija legendás kapusaként emlékezhetnek rá. Életútja azonban tragikus fordulatot vett: súlyos betegséggel küzdött, állapotát pedig sokáig még kollégái előtt is titkolta, mert attól tartott, elveszítheti a munkáját. Mindössze 44 éves volt, amikor örökre lehunyta a szemét. |
 | Meghalt Képíró János [2026-08-30]Meghalt a debreceni foci aranykorszakának egyik ikonikus alakja. Képíró János húsz évig volt a klub biztonsági szolgálatának vezetője. |
 | Fél év alatt végzett a súlyos betegség a magyar focistával, barátja megrázó részleteket árult el utolsó napjáról [2026-08-30]Mindössze 53 éves volt Füle Antal, amikor 2020 szeptemberében örökre lehunyta a szemét. A magyar válogatottban is pályára lépő, a Váccal bajnoki címet szerző egykori labdarúgó szervezetét alig fél év alatt győzte le a súlyos betegség. Legjobb barátja és egykori csapattársa, Víg Péter évekkel később is megrendülten emlékezett vissza a tragédia napjára: amikor Füle otthonához érkezett, még ott állt a mentőhelikopter, ám barátján már nem lehetett segíteni. |
 | Össztűz Kerkez Milosra:a Liverpool újabb botlása után a magyar focistát kritizálják [2026-08-30]Kerkez Milost nem kímélték Angliában a Liverpool újabb döntetlenje után. A magyar válogatott balhátvéd kezdőként kapott lehetőséget a Nottingham Forest ellen, ám a 2-2-re végződő bajnoki után több angol értékelésben is a játékát szapulták. Különösen a beadásaival voltak elégedetlenek, és az sem mutatott jól, hogy Andoni Iraola akkor cserélte le, amikor csapatának még mindenképpen gólt kellett szereznie. |
 | Össztűz Kerkez Milosra:a Liverpool újabb botlása után a magyar focistát kritizálják [2026-08-30]Kerkez Milost nem kímélték Angliában a Liverpool újabb döntetlenje után. A magyar válogatott balhátvéd kezdőként kapott lehetőséget a Nottingham Forest ellen, ám a 2-2-re végződő bajnoki után több angol értékelésben is a játékát szapulták. Különösen a beadásaival voltak elégedetlenek, és az sem mutatott jól, hogy Andoni Iraola akkor cserélte le, amikor csapatának még mindenképpen gólt kellett szereznie. |
 | Fél év alatt legyőzte a gyilkos kór a magyar focistát - Mentőhelikopter fogadta a barátját a házánál a halála napján [2026-08-30]Egyetlen meccs a címeres mezben, bajnoki aranyérem a Vác csodacsapatával, (és kerettagként a Honvéddal és az MTK-val is) és egy végtelenül harmonikus családi élet. Füle Antalnak mindez megadatott, ám a sors kegyetlenül korán, mindössze 53 esztendősen elszólította: a gyilkos kór fél év alatt végzett a soha nem dohányzó csatárral. Egykori csapattársa és legjobb barátja, Víg Péter a Blikknek megrázó őszinteséggel idézte fel a drámai utolsó perceket, és a mentőhelikopter megérkezésének pillanatát. |
 | Félt a kirúgásról a magyar színész: ezért elhallgatta súlyos betegségét [2026-08-30]Vogt Károly volt a Régi idők focija című film sztárja, ígéretes karriert jósoltak neki, ám az élete másképp alakult. |
 | Buzsáky Ákos tényleg előkerült! Már a rendőrség sem keresi a magyar válogatott focistát [2026-08-29]Magyarországon és Angliában is aggódtak érte, de úgy tűnik, megoldódott Buzsáky Ákos ügye. A korábbi magyar válogatott labdarúgót kedd óta eltűnt személyként körözte a rendőrség, majd hiába közölte a Facebook-oldalán, hogy jól van, a körözése még mindig látható volt a police.hu-n. Egészen mostanáig, szombaton ugyanis már egészen más üzenet volt látható azon az oldalon. |
 | Azonnali hatállyal szerződést bontott klubja a magyar válogatott focistával [2026-08-29]A 30-szoros válogatott Gazdag Dániel távozott az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Columbus Crew-tól. A támadóval szerződést bontott a klub. Sajtóhírek szerint a rutinos játékosnak már meg is van az új csapata. |
 | Népirtásért felelős háborús bűnöst éltető molinókat osztott meg a nagy múltú európai fociklub [2026-08-28]Óriási meglepetésre a hazai pályán szerzett 3-0-s előny sem volt elég a Crvena zvezda labdarúgócsapatának ahhoz, hogy kvalifikálja magát az Európa-liga főtáblájára. A szerb csapat csütörtök este 5-1-re kapott ki a Viktoria Plzen otthonában, így 5-4-es összesítéssel a cseh együttes jutott a sorozat ligaszakaszába. A mérkőzés viszont mégsem csak az elképesztő fordításról marad emlékezetes. |
 | Tíz nap után adott életjelet magáról Buzsáky Ákos: Megszólalt a rendőrség által keresett egykori focista [2026-08-28]Tíz nap után a Facebookon üzent az eltűntként keresett Buzsáky Ákos. |
 | Előkerült Buzsáky Ákos, rövid üzenetet tett közzé a volt válogatott focista [2026-08-28]Egy fotót is csatolt a bejegyzéséhez. |
 | Életjelet adott az eltűnt Buzsáky Ákos: ezt üzente a volt válogatott focista [2026-08-28]Napok óta körözi a rendőrség Buzsáky Ákost, aki augusztus 18-án tűnt el. A volt futballista Facebook-oldalán jelent meg poszt. Ugyanakkor a rendőrség oldalán még mindig elérhető, hogy keresik. |
 | Életjelet adott az eltűnt Buzsáky Ákos: ezt üzente a volt válogatott focista [2026-08-28]Napok óta körözi a rendőrség Buzsáky Ákost, aki augusztus 18-án tűnt el. A volt futballista Facebook-oldalán jelent meg poszt. Ugyanakkor a rendőrség oldalán még mindig elérhető, hogy keresik. |
 | Áttörés jöhet Buzsáky Ákos eltűnésének ügyében? Megszólalt a volt nyomozó [2026-08-28]Így akadhatnak az eltűnt válogatott focista, Buzsáky Ákos nyomára. |
 | Áttörés jöhet Buzsáky Ákos eltűnésének ügyében? Megszólalt a volt nyomozó [2026-08-28]Így akadhatnak az eltűnt válogatott focista, Buzsáky Ákos nyomára. |
 | Így akadhatnak az eltűnt válogatott focista, Buzsáky Ákos nyomára: megszólal a volt nyomozó [2026-08-28]Az idő telik, az aggodalom pedig egyre nő. Két napja számoltunk be Buzsáky Ákos eltűnéséről, akit továbbra is keres a rendőrség: a korábbi magyar válogatott labdarúgó fotója és adatai ott vannak a hatóság internetes oldalán, az eltűnt személyek között. De hogyan is zajlik egy ilyen folyamat, mit vesznek figyelembe? Lapunknak Kátai Elek volt nyomozó ezt is elmondta. |
 | Rekordot döntenek a magyar légiósok a Bajnokok Ligájában: nekik szurkolhatunk az ősszel [2026-08-27]Ilyenre még nem volt példa a Bajnokok Ligájában: légiósként hét magyar focista négy klubja szerepel a főtáblán a legrangosabb európai kupasorozatban. A többség már korábban tudta, hogy ott lehet a versengésen, az viszont csak szerdán derült ki, hogy Varga Barnabás és Vitális Milán együttese, az AEK is kivívja magának a jogot a szereplésre. A célok mások, de több magyar játékos klubja a végső győzelemért száll harcba. |
 | Videó: A Kilenctől ötig főcímdalával emlékezett Dolly Partonra a brit királyi gárda a Buckingham-palota előtt [2026-08-27]A király pár a búcsúüzenetében külön kiemelte, hogy a legendás előadó hogyan segített több millió gyereknek. |
 | Prostitúciós ügybe keveredett a milliárdos focicsapat-tulajdonos [2026-08-25]Kínos ügybe keveredett és letartóztatták Jed Yorkot, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő San Francisco 49ers milliárdos társtulajdonosát. A 46 éves üzletembert |
 | Prostitúciós ügybe keveredett a milliárdos focicsapat-tulajdonos [2026-08-25]Kínos ügybe keveredett és letartóztatták Jed Yorkot, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő San Francisco 49ers milliárdos társtulajdonosát. A 46 éves üzletembert |
 | Eltűntként köröz a rendőrség egy volt magyar válogatott focistát [2026-08-25]A 20-szoros válogatott középpályás, Buzsáky Ákos volt bajnok Portugáliában, és nyert UEFA-kupát is. |
 | Most érkezett! Megszólalt a 44 éves eltűnt focista apja, akit köröz a rendőrség [2026-08-25]Friss! |
 | Megszólalt a Blikknek az eltűnt focista édesapja, ezt mondja Buzsáky Ákosról [2026-08-25]Egyre több kérdés vetődik fel az ismert magyar focista eltűnésével kapcsolatban, amikre egyelőre nincsenek válaszok. Ami biztos, Buzsáky Ákost múlt kedd, azaz augusztus 18-ika óta körözi a rendőrség. Hogy mi történhetett vele, egyelőre nem tudni. A Blikk elérte a 44 éves férfi édesapját, aki jelenleg a főváros XVII. kerületében lévő Grund FC-nél tart edzéseket. |
 | Videó a kórházból: bármelyik pillanatban megszülethet a magyar influenszer és a Paks focistájának kisbabája [2026-08-25]Óriási az izgalom Bévárdi-Molnár Zengőék családjában: a Paks futballistájának felesége hamarosan életet adhat második gyermeküknek. Az influenszer már a várandósság utolsó szakaszában jár, a legfrissebb videója alapján pedig úgy tűnik, nem kell sokat várniuk a nagy találkozásra. |
 | Videó a kórházból: bármelyik pillanatban megszülethet a magyar influenszer és a Paks focistájának kisbabája [2026-08-25]Óriási az izgalom Bévárdi-Molnár Zengőék családjában: a Paks futballistájának felesége hamarosan életet adhat második gyermeküknek. Az influenszer már a várandósság utolsó szakaszában jár, a legfrissebb videója alapján pedig úgy tűnik, nem kell sokat várniuk a nagy találkozásra. |
 | Ebben a percben jött! Körözi a rendőrség Buzsáky Ákost, korábbi magyar válogatott focistát [2026-08-25]Döbbenetes hír rázta meg a sportvilágot! |
 | Ebben a percben jött! Körözi a rendőrség Buzsáky Ákost, korábbi magyar válogatott focistát [2026-08-25]Döbbenetes hír rázta meg a sportvilágot! |
 | Megszólalt a Blikknek a horrorsérülése után a nyíregyházi focista: maradandó károsodása is lehet [2026-08-25]Egy hét telt el azóta, hogy megműtötték a nyíregyházi támadó, Tarcsi Róbert eltört arccsontját. A 22 éves futballista augusztus közepén, a Kisvárda elleni bajnokin szenvedett súlyos sérülést Oláh Bálint könyöklése után. Bár az esetnek maradandó következménye is lehet, a felvidéki játékos nem zuhant össze, s alig várja, hogy újra edzésbe állhasson. |
 | Eltűnt a Mol és egy Mészáros-cég neve is a horvát focicsapat szponzorfaláról [2026-08-24]A Mészáros és Mészáros Zrt. még a választások előtti napon is szerepelt rajta, a cég logója mostanra azonban már az NK Osijek mezéről is lekerült. |
 | Még előtte állt az élet: fejfájással ébredt, majd még aznap meghalt a spanyol focista [2026-08-24]A 11 éves Aitor Escribano fejfájással ébredt vasárnap reggel, később a kórházban az életét vesztette. A spanyol Hércules FC megrázó közleményben búcsúzott az U12-es játékosától. A riválisok is együttérzésüket fejezték ki a családnak. |
 | Tüsire nyírt hajjal nem ismerni fel a foci-vb sztárját: Erling Haaland más ember a hosszú szőke fürtök nélkül [2026-08-24]Erling Haaland beült a fodrászszékbe és más emberként távozott onnan, így néz ki rövid hajjal. |
 | Paredest tíz, Molinát hét meccsre tiltották el a foci-vb döntőjén bemutatott ámofutásuk miatt [2026-08-23]Az argentinok nem tudták méltósággal viselni a vereséget a vb-döntőben. |
 | A testét megszálló démont hibáztatja focista barátnője meggyilkolásáért a tinédzser [2026-08-23]Egy Jeep csomagtartójába rejtve találta rá a PennWest California főiskola focicsapatának 18 éves játékosára, Karoline Heintzre. A rendőrség a nyomozás során kihallgatta a lány barátját, aki az állította, egy démon utasította, hogy szúrja le. A gyilkosságban a szintén 18 éves fiú édesanyja is részt vehetett. |
 | Sok évtizedes titkot árult el Nyilasi Tibor: ezért hagyta abba a focit Albert Flórián [2026-08-19]Soha senki nem gondolta volna, hogy hazánk egyetlen aranylabdás labdarúgója, Albert Flórián pályafutásának egy cicázás vetett véget. Pedig Nyilasi Tibor éppen erről beszélt egy hosszabb interjúban, neki pedig elhihetjük, hiszen saját szemével látta az eseményeket. Egészen elképesztő történet következik egy Fradi-legendáról egy másik ferencvárosi ikon tolmácsolásában. |
 | Elbukott a tárgyalás a fehérvári focicsapat első számú vevőjelöltjével [2026-08-19]A pályázaton második helyen végző jelentkezővel tárgyal tovább a székesfehérvári önkormányzat, de már arra is készül, mit kellene tennie, ha senkinek nem tudná eladni a futballklubot. |
 | Visszanyerte eszméletét az olasz élvonalbeli focista, aki néhány napja majdnem medencébe fulladt [2026-08-19]Visszanyerte az eszméletét és kommunikált az orvosaival Yael Trepy, a Cagliari labdarúgója. Az olasz élvonalbeli együttes 20 éves csatára a hétvégén egy medencében majdnem megfulladt, és életét csak orvosi beavatkozással sikerült megmenteni. |
 | Bulgáriában nem született döntés: hazai pályán kell kiharcolniuk a BL-főtáblát Varga Barnabáséknak [2026-08-18]Feledhető mérkőzésen 0-0-s döntetlent játszott egymással a biztonsági focit nyújtó Levszki Szófia és a takaréklángon játszó AEK Athén a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában. Varga Barnanás csereként az 57. percben lépett pályára, de lényegi löketett ő sem tudott adni a végig lassú iramban csordogáló mérkőzésnek. A Varga mellett Vitális Milánt is foglalkoztató AEK jövő szerdán, hazai pályán harcolhatja ki a BL-főtáblát. |
 | Fradiváros-ügy: az FTC 11 milliárdot költhetett el arra, hogy leigazoljon 38 focistát [2026-08-17]Olyan dokumentumok jutottak a sportállamtitkárság birtokába, amelyek további hatósági vizsgálatokat igényelnek. Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár szerint az FTC válaszainak és a teljes ügyiratnak az áttekintése után döntenek a további lépésekről, hogy kiderüljön, a több milliárd forintos állami támogatás felhasználása mindenben megfelelt-e a jogszabályoknak. |
 | Pankrációba torkollott a focimeccs: fejbe rúgta, majd ököllel ütötte földön fekvő ellenfelét egy középiskolás játékos - videó [2026-08-17]Nem mindennapi, egyben elszomorító jelenetek játszódtak le egy egyesült államokbeli középiskolai labdarúgó-mérkőzésen. A Brookings High School Bobcats és a Rapid City Central Cobblers (2-0) találkozóján verekedés tört ki, miután a hátrányban játszó vendégek játékosa ellökte, majd a már földön fekvő ellenfelet fejbe rúgta, továbbá ököllel ütötte. A találkozót rövid időre félbe kellett szakítani. |
 | [2026-08-17]Eredetileg sportriporternek készült, most mégis a TV2 Híradójának egyik új házigazdájaként láthatjuk a képernyőn Szedmák Zitát. A céltudatos műsorvezető élete legpörgősebb időszakát éli, és mivel a híradós feladatok mellett a fociról sem hajlandó lemondani, egy ideig nem is lesz ideje pihenni. Zita azonban cseppet sem bánja ezt, sőt, izgatottan vág bele a kihívásba. |
 | Maradandó következményekkel járhat a lekönyökölt nyíregyházi focista sérülése [2026-08-16]Maradandó következményei is lehetnek akár a nyíregyházi Tarcsi Róbert sérülésének. A 22 éves játékos a Kisvárda elleni meccsen szenvedett arccsonttörést Oláh Bálint könyököse után. A fiatal focistát holnap várhatóan megműtik. |
 | A szurkolóké a végső szó a német fociban, bajban lehet a Lipcse és a Leverkusen [2026-08-16]Nem ellentétes sem az uniós, sem a német versenyjoggal a szabályozás, amely alapján a szurkolóké a döntő szó a német focicsapatok irányításában. De mit jelent az 50+1 szabály? |
 | Nagy a baj Böde Dániellel, aggódhatnak a szurkolók a klub legendás focistájáért [2026-08-14]Rossz hír érkezett Böde Dánielről, aggódhatnak a szurkolók. A Ferencváros korábbi, a Paks jelenlegi csatára megsérült, mégpedig súlyosan. Attól kell tartani, hogy akár hónapokig is eltarthat az egykori válogatott labdarúgó felépülése, ami azt is jelenti, hogy az őszi szezont akár el is felejtheti. Böde októberben lesz negyvenéves, ilyen idős játékosnál pedig sajnos a rehabilitációs is tovább tart. |
 | Eladhatja magyar focistáját a Barcelona, itt folytathatja [2026-08-13]A spanyol másodosztályú Almería labdarúgócsapatában folytathatja Yaakobishvili Áron. A Barcelona 2-3 millió euróért (726 millió |
 | Fizetett barátok, hűtőfelelős, házinéni [2026-08-12]A profi sportolók élete sem csak játék és mese, erről a sztárfocisták is bőven tudnának beszélni. Mivel a napjaik az edzésekről, a következő mérkőzésre való felkészülésről és utazásról szólnak, olyan dolgokra, mint a takarítás vagy számlabefizetés, természetesen nincs idejük. Nem is törik ilyen dolgokon a fejüket, a személyi asszisztenseik mindent elintéznek helyettük. Ám nem csak ők segítik a mindennapjaikat, s a többi dologra nem kevés pénzt áldoznak. |
 | A Bayern München vadászott a magyar válogatott focistára, aki ma már sportvezetőként állja meg a helyét [2026-08-12]Szenzációról számolt be 17 éve a Blikk, amikor a német rekordbajnok Bayern München kivetette a hálóját az Anderlecht akkor még 26 éves magyar válogatott labdarúgójára, Juhász Rolandra. Az üzlet ugyan nem köttetett meg, a korábbi kiváló hátvéd így is a modern kori magyar futballvilág egyik legelismertebb nemzetközi karrierjét futotta be. Szeretett sportjától pedig a visszavonulását követően sem szakadt el, mi több, már azon dolgozik, hogy a fiának is továbbadja a tapasztalatait. |
 | F1-Archív: [2026-08-12]Irvine jobb versenyző Schumachernél, aki focicsapatot váltott, Hakkinent segíti a McLaren, Montoya őrültnek nevezi Buttont - augusztus 12-ei hírek az elmúlt két évtizedből. |
 | Kabát Péter és Torghelle Sándor lettek az ország legüldözöttebb focistái [2026-08-12]Kabát Péter és Torghelle Sándor a focistakarrierjük során egymás ellen és együtt is játszottak már, ám a barátságukon soha nem esett csorba. A Most Wanted |
 | A szülővárosát sújtó földrengés áldozatain segít a sztárfocista [2026-08-11]A kolumbiai válogatottal a nyári labdarúgó-világbajnokságon is játszó Jhon Arias orvosi felszerelést és egészségügyi személyzetet szállító repülőgépet küld szülővárosába, a földrengés sújtotta Quibdóba. Kolumbia egyik legszegényebb megyéjében eddig 14 ember halt meg. |
 | Olyat mondott Szoboszlairól a vb-ezüstérmes német focilegenda, hogy azon mindenki megdöbbent [2026-08-11]Szoboszlai Dominikról is elmondta a véleményét egy interjúban a Liverpool labdarúgócsapatának korábbi német klasszisa, Didi Hamann. A vb-ezüstérmes exfocista szerint a magyar játékos egy nap a vörösök csapatkapitánya lehet, azt azonban nem merné még kijelenteni, hogy a világ egyik legjobb középpályása. |
 | Olyat mondott Szoboszlairól a vb-ezüstérmes német focilegenda, hogy azon mindenki megdöbbent [2026-08-11]Szoboszlai Dominikról is elmondta a véleményét egy interjúban a Liverpool labdarúgócsapatának korábbi német klasszisa, Didi Hamann. A vb-ezüstérmes exfocista szerint a magyar játékos egy nap a vörösök csapatkapitánya lehet, azt azonban nem merné még kijelenteni, hogy a világ egyik legjobb középpályása. |
 | Egy év alatt mindhárom gyermekét elveszítette egy szabolcsi család: [2026-08-11]Negyedik alkalommal tisztelegtek emléktornával Kispaládon a Szabolcs megyei fociközösség közkedvelt figurái, az Algács testvérek emléke előtt. Tibort és Leót, illetve a fivérüket, Attilát 2021-ben, nem egészen egy esztendő leforgása alatt vesztette el az Algács család tragikus körülmények között. |
 | Orbán Viktor a szerb trombitafesztiváli pálinkázás után egy volt focistával fotózkodott [2026-08-10]A Fidesz elnöke továbbra is Szerbiában nyaral. |
 | Egyetlen kisfiú él az országban a szívében rosszindulatú daganattal - Gáborka édesapja a nyilvánosság segítségét kéri [2026-08-09]Egy tízéves kisfiúnak ilyenkor a nyári szünettel kellene foglalkoznia. A barátaival biciklizni, focizni, a családdal nyaralást tervezni. Gáborka azonban egészen más csatát vív. A gyermek életét idén januárban egy olyan diagnózis fordította fel, amelyet még az orvosok is csak nagyon ritkán látnak. |
 | Gyászol az újpesti focicsapat: Meghalt a lila-fehérek felejthetetlen ikonja [2026-08-08]Ma este gyertyagyújtással emlékeznek rá. |
 | Így lazítottak a vb után a sztárfocisták: Hawaii, pókerparti, Mennyei Templom, lakodalom, minden volt - fotók [2026-08-08]Megterhelő szezonon vannak túl a világ legjobb futballistái, akiknek a klubidény végeztével az amerikai, kanadai és mexikói közös rendezésű vébén is csúcsformájukat kellett hozniuk. A tornák történetében első alkalommal fordult elő, hogy három ország rendezte meg a viadalt, s először vett részt 48 csapat a 39 naposra nyúló eseményen. |
 | Nagy időutazós Real Madrid-kvíz - focirajongóknak kötelező a budapesti meccs előtt [2026-08-08]A Real Madrid neve egyet jelent a globális futballdominanciával. |
 | 11 gyerek 7 nőtől, egy magyar fiú: kész focicsapatot hozott össze a Real Madrid ikonja, Roberto Carlos [2026-08-08]"Az öcséimmel összehozunk egy focicsapatot" - szól az Irigy Hónaljmirigy népszerű magyar paródiaegyüttes egyik - nyilván viccnek szánt - dalszövege, ám Real Madrid, és a brazil válogatott korábbi balhátvéd legendája, Roberto Carlos családja a valóságban is véghezviheti ezt! A világ egykori egyik legjobb szabadrúgáslövője nem csak az ellenfelek kapujába talált be gyakran... Saját bevallása szerint 11 gyermeke született, köztük van a magyar Cristofer Roberto da Silva Horváth is, aki a Real legutóbbi magyarországi látogatásának a gyümölcse! |
 | Testi sértéssel vádolják, hosszú időre rácsok mögé kerülhet az angolok vb-bronzérmes sztárja [2026-08-07]A londoni rendőrség pénteki tájékoztatása szerint testi sértéssel vádolják Ivan Toney-t, a világbajnokságon bronzérmes angol labdarúgó-válogatott játékosát. A csatár még decemberben támadta meg egyik rajongóját. A 30 éves focista jelenleg Szaúd-Arábiában játszik. |
 | Testi sértéssel vádolják, hosszú időre rácsok mögé kerülhet az angolok vb-bronzérmes sztárja [2026-08-07]A londoni rendőrség pénteki tájékoztatása szerint testi sértéssel vádolják Ivan Toney-t, a világbajnokságon bronzérmes angol labdarúgó-válogatott játékosát. A csatár még decemberben támadta meg egyik rajongóját. A 30 éves focista jelenleg Szaúd-Arábiában játszik. |
 | Mint egy rocksztár: a rajongók megőrültek érte, ejtőernyős hozta be a foci-vb legjobb kapusának mezét [2026-08-07]Hatalmasat fordult a világ Vozinhával. A 40 éves kapus elképesztően szerepelt a labdarúgó-világbajnokságon a Zöld-foki Köztársaság válogatottjával, amelynek köszönhetően a közösségi médiában a követői száma elérte a 30 millió főt. A rutinos játékost magyar idő szerint péntek hajnalban mutatta be új klubcsapata, a chilei Colo-Colo. A rekordbajnok óriási bulit csapott stadionjában. |
 | Mint egy rocksztár: a rajongók megőrültek érte, ejtőernyős hozta be a foci-vb legjobb kapusának mezét [2026-08-07]Hatalmasat fordult a világ Vozinhával. A 40 éves kapus elképesztően szerepelt a labdarúgó-világbajnokságon a Zöld-foki Köztársaság válogatottjával, amelynek köszönhetően a közösségi médiában a követői száma elérte a 30 millió főt. A rutinos játékost magyar idő szerint péntek hajnalban mutatta be új klubcsapata, a chilei Colo-Colo. A rekordbajnok óriási bulit csapott stadionjában. |
 | Mint egy rocksztár: a rajongók megőrültek érte, ejtőernyős hozta be a foci-vb legjobb kapusának mezét [2026-08-07]Hatalmasat fordult a világ Vozinhával. A 40 éves kapus elképesztően szerepelt a labdarúgó-világbajnokságon a Zöld-foki Köztársaság válogatottjával, amelynek köszönhetően a közösségi médiában a követői száma elérte a 30 millió főt. A rutinos játékost magyar idő szerint péntek hajnalban mutatta be új klubcsapata, a chilei Colo-Colo. A rekordbajnok óriási bulit csapott stadionjában. |
 | [2026-08-07]A szurkolók ezrei mellett világsztárok ugyancsak megfordultak már a Barcelona labdarúgó-stadionjától, a Camp Noutól 200 méterre fekvő Futballáriumban. Az étterem gyakori vendége Andrés Iniesta, a Barca korábbi középpályása, aki jól ismeri a tulajdonost, Büki Pétert. A vendéglátóhelynek idén is lesz különleges játéka, amelyhez a 42 éves világbajnok exfocista olyan felajánlást tett, amitől még Büki lélegzete is elállt. |
 | Tévécsatorna hozta le a különös szexbotrány részleteit [2026-08-07]Furcsa dolgokra derült fény a világbajnokságot megjárt focinemzetnél. |
 | Beváltotta őrült ígéretét a világbajnok spanyol válogatott sztárja [2026-08-07]A Barcelona focistája, Gavi még a világbajnokság előtt ígérte meg, hogy rózsaszínre festeti a haját, ha a spanyol válogatottal sikerül elhódítani a trófeát. Sikerült, a 22 éves középpályás pedig tartotta a szavát. |
 | Felfoghatatlan tragédia! Már nem tudták megmenteni: A kórházban belehalt a sérüléseibe a 27 éves imádott focista [2026-08-07]Meggyilkolták hazája legismertebb labdarúgóját. |
 | Focibotrány és tömegverekedés Miskolcon: a pályára rohant az izraeli drukker, majd jött a balhé [2026-08-07]Botrányos jelenetek játszódtak le csütörtökön a Miskolcon rendezett Hapoel Tel-Aviv |
 | Himnuszbotrány után menedékjog: ausztrál állampolgárok lettek az iráni női focisták [2026-08-06]A labdarúgók állampolgársági esküjén az ausztrál bevándorlási miniszter is részt vett. |
 | Döbbenetes tragédia: halálra verték a telefonjáért a rekordbajnok együttes focistáját [2026-08-06]Döbbenetes tragédia rázta meg Ugandát: 27 éves korában életét vesztette David Owori, az ország egyik legnépszerűbb labdarúgója. A válogatott játékost rablók verték halála a fővárosban, Kampalában. Owori az ugandai rekordbajnok SC Villa csapatkapitánya volt. |
 | Valóra válik Marco Rossi régi nagy álma [2026-08-05]Arra vágytak évtizedek óta a magyar fociszurkolók, hogy a válogatott játékosok az NB I-ből erősebb külföldi bajnokságokba igazoljanak, illetve a külföldön szereplő fiatalok se akadjanak el a fejlődésben, s a szintjüknek megfelelő klubhoz kerüljenek. Az álomból valóság lett: az idei nyár sok labdarúgó számára mozgalmasan telt, ebből pedig a nemzeti csapat is profitálhat. Marco Rossi szövetségi kapitány is örülhet, hiszen korábban többször elmondta: a fejlődéshez elengedhetetlen, hogy több játékos szerepeljen a határainkon túl. |
 | Valóra válik Marco Rossi régi nagy álma [2026-08-05]Arra vágytak évtizedek óta a magyar fociszurkolók, hogy a válogatott játékosok az NB I-ből erősebb külföldi bajnokságokba igazoljanak, illetve a külföldön szereplő fiatalok se akadjanak el a fejlődésben, s a szintjüknek megfelelő klubhoz kerüljenek. Az álomból valóság lett: az idei nyár sok labdarúgó számára mozgalmasan telt, ebből pedig a nemzeti csapat is profitálhat. Marco Rossi szövetségi kapitány is örülhet, hiszen korábban többször elmondta: a fejlődéshez elengedhetetlen, hogy több játékos szerepeljen a határainkon túl. |
 | Gréczy Zsolt általános iskolai fotót mutatott Kabát Péterről, anno ő is tanította a focistát [2026-08-05] |
 | Villám csapott a focipályába meccs közben, egy játékos meghalt [2026-08-05]Rémisztő pillanatot vettek videóra Thaiföldön, villámcsapás ért egy futballpályát, egy játékost megölve és tizenkét másikat megsebesítve. A sokkoló felvételen látható, ahogy két csapat játszik heves esőzés közepette, majd hirtelen vakító villanás ragyogja be a gyepet. Hatalmas villám csapódott a földbe, lángokat és füstfelhőt hagyva maga után. |
 | Kirángatták őket a kocsiból: fegyveres rendőrök támadtak a játékvezetőkre egy focimérkőzés után [2026-08-05]Egészen elképesztő jelenetek játszódtak a Cruz Azul |
 | Magyar kapusok a spanyol élvonalban [2026-08-04]Hétfőn hivatalossá vált az átigazolás, amit napok óta vártak a magyar fociszurkolók: Gulácsi Péter a német RB Leipziget 11 év után elhagyva a spanyol Villarrealhoz szerződött. Az 58-szoros válogatott játékos két esztendőre írt alá a La Liga előző szezonjának bronzérmeséhez. Hosszú idő után szerepelhet újra magyar kapus a világ egyik legjobb bajnokságában. |
 | Görög hősök között emlegetik a magyar focistát - erről az utódai csak álmodhatnak [2026-08-04]A magyar labdarúgás az 1986-os mexikói világbajnokság és a szovjetektől kapott megsemmisítő hat gól után zuhanórepülésbe kezdett. A válság csak mélyült és mélyült, de volt két olyan labdarúgó, akik miatt mégiscsak tiszteltek bennünket Európában. Détári Lajos az Olympiakosz Pireusz, Boda Imre pedig az Olympiakosz Volosz játékosaként lett közönségkedvenc a nyolcvanas évek végén. |
 | Felgyújtották a szektorukat, így tiltakoztak a magas jegyárak ellen Európa hírhedt fociultrái [2026-08-04]Egészen elképesztő módon tiltakozott a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hajduk Split szurkolói csoportja a magas jegyárak ellen. Az ultrák felgyújtották a szektorukat. Az incidensben senki sem sérült meg. |
 | Hamarosan bejelenthetik: közel egymilliárdot fizetne Varga Barnabás klubja a magyar válogatott focistáért [2026-08-04]Helyi sajtóértesülések szerint megállapodott egymással az ETO FC és az AEK Athén Vitális Milán átigazolásáról. A januártól Varga Barnabást is foglalkoztató athéni labdarúgócsapat állítólag 2,5 millió eurót (909 millió Ft) fizetne a 24 éves középpályásért, akinek négyéves szerződést ajánlanak. A görög bajnoki címvédő minden erőfeszítést megtesz a transzfer mihamarabbi lezárása érdekében. |
 | Várkonyi András születésnapja szomorúan telt: [2026-08-03]Várkonyi András, az RTL legendás sorozata, a Barátok közt egykori ikonikus szereplője a 77. születésnapja alkalmából a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában tűnt fel, ami sokakat meglephetett, hiszen Vili bácsi karaktere szinte összeforrt az RTL-lel. A több mint két évtizeden át futó produkció, amely egykor Magyarország legnézettebb televíziós műsora volt, mára már a televíziózás történetének része, de a Mátyás király tér lakóinak történetei és a sorozat főcímdala még mindig sokak emlékezetében él. |
 | Semmi nem utalt arra, hogy a focipályán vesztheti el az életét [2026-08-03]Felfoghatatlan tragédia rázta meg szombaton a Fejér megyei labdarúgást. Az Újbarok játékosa, Tóvári Róbert egy csákvári felkészülési mérkőzés lefújása után esett össze, s az életét már nem lehetett megmenteni. A 48 éves férfi testvére, Zsolt szerint a tragédiának semmi előjele nem volt. |
 | Összeeső focista, mentő a lelátón, locsolóbalhé Kispesten és Újpesten: extrém hétvégén vannak túl az NB I csapatai [2026-08-03]Nemcsak az ellenfelekkel, hanem a rekkenő hőséggel is meg kellett küzdeniük a labdarúgó-NB I csapatainak a legutóbbi fordulóban. A Magyarországot érintő hőhullám és az energiaválság miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) több intézkedést bevezetett. Földre rogyott játékos, vitát kirobbantó öntözés, a kormánynak címzett molinó, és még hol a vége... |
 | Megszületett Azahriah exének kisbabája [2026-08-03]Azahriah korábbi barátnője, Luna idén tavasszal számolt be arról, hogy közel 30 évesen az első kisbabájával várandós. A gyönyörű tartalomgyártó az ismert focistával, Szlovicsák Tiborral jött össze, a szerelmük gyümölcsét pedig a napokban köszönthették először. Luna ugyanis életet adott a kisfiának, amely eseményt a közösségi oldalán jelentette be. |
 | Ismét változik az NB I-es focimeccsek időpontja az energiaválság miatt [2026-08-03]A Fradi-tábor most nem tud emiatt üzenni, mert a bajnok Győr elleni meccsüket elhalasztották, hogy a Real Madriddal játszhassanak barátságos találkozót. |
 | Néhány éve 85 millió eurót ért, most egy tizedosztályú csapatnál edz a 23-szoros válogatott focista [2026-08-03]Életkora alapján most kéne a csúcson lennie, de jelenleg nem sok jót remélhet a futballtól Jadon Sancho. |
 | A válása után is bomba formában: vadító fotókkal hódít Ana Ivanovics [2026-08-03]A hivatalos közösségi oldalán számolt be a nyaralásáról Ana Ivanovics. Az egykori világelső teniszező 2025-ben vált el a korábbi focista férjétől, Bastian Schweinsteigertől. A rajongók szerint a szerb klasszis már készen áll egy új kapcsolatra. |
 | Sokkoló részletek az 55 évesen meghalt tragikus sorsú magyar focistáról: Így telt a korábbi válogatott sztár utolsó éjszakája [2026-08-02]Nyár közepén rendezett, vidám 60. születésnapi buli helyett csendes mécsesek gyúlnak a magyar válogatott egykori közönségkedvencének sírjánál. |
 | Drámai fordulat: Megvan a halálos autóbalesetben elhunyt tehetséges focista neve [2026-08-02]Már tudni, ki volt az áldozat. |
 | Focistának indult, végül a csillagokig ért a magyar legenda [2026-08-02]77. születésnapját ünnepli Farkas Bertalan. |
 | Katasztrófavédelem: Ózdi győzelemmel zárult a XXVII. Tűzkakas Strandfoci-bajnokság Pakson [2026-08-01]Egy év kihagyás után idén július utolsó hétvégéjén rendezték meg a XXVII. Tűzkakas Országos Strandfoci-bajnokságot... |
 | Fordulat: azonnali hatállyal visszatérhet a pályára a 2024-ben doppingbotrányba keveredett sztárfocista [2026-07-31]Visszatérhet a pályára Mihajlo Mudrik. A Chelsea ukrán focistája még 2024 őszén hasalt el egy doppingteszten meldoniummal. Tavaly négy éves eltiltást kapott az angol szövetségtől, de a fellebbezés után most sikerült az ügyét rendezni, újra játékra jelentkezhet a szélső. |
 | Elárvereztette vb-trófeáját a súlyos vádak alól felmentett futballsztár [2026-07-31]Pénzzé tette világbajnoki trófeáját Benjamin Mendy. A korábbi francia válogatott futballista serlege 46 270 fontért (19 millió Ft) kelt el egy árverése. A jelenleg Lengyelországban focizó hátvédet korábban több nő vádolta nemi erőszakkal, de minden vádpontban felmentették. |
 | Elárvereztette vb-trófeáját a súlyos vádak alól felmentett futballsztár [2026-07-31]Pénzzé tette világbajnoki trófeáját Benjamin Mendy. A korábbi francia válogatott futballista serlege 46 270 fontért (19 millió Ft) kelt el egy árverése. A jelenleg Lengyelországban focizó hátvédet korábban több nő vádolta nemi erőszakkal, de minden vádpontban felmentették. |
 | Döbbenetes felvételek: fényes nappal rángatták ki autójából a rablók Brüsszelben a válogatott focistát [2026-07-30]Brutális felvételek láttak napvilágot Belgiumban: a ghánai labdarúgót, Mohammed Fuseinit reggel fél 7-kor kirángatták az autójából, és kirabolták. Az Union Saint-Gilloise csatárát Brüsszel központjában érte a támadást. A belga hatóságok eddig egy 23 éves férfit fogtak el a bűnesettel összefüggésben. |
 | RTL: Szijjártó Péternek egyetlen éjszakára 6,5 millió forintért béreltek szállást Katarban, a 2022-es foci-vb idején [2026-07-29]A világ több luxusszállodájában is foglaltak szobát a korábbi miniszternek. |
 | Kiderült, mennyi közpénzbe kerültek Szijjártó Péter utazásai külügyminiszterként [2026-07-29]Több méregdrága éjszakát is töltött a világ különböző pontjain a magyar diplomácia első embereként Szijjártó Péter. Ám a volt miniszter egyik katari foglalása így is kilóg a sorból: 6,5 millió forint közpénzt költöttek egyetlen napra Katarban a foci-vb alatt. |
 | Egyetlen éjszakára 6,5 millió forintért béreltek szállást Szijjártó Péternek Katarban a foci-vb idején [2026-07-29]Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterként többször is az adófizetők millióiból szállt meg egy-két éjszakára különböző luxushotelekben. |
 | Icardi gyönyörű exe havi 173 milliót követelt a focistától [2026-07-29]Mauro Icardi az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy felesége 480 ezer eurót követelt tőle a bíróság előtt válásuk során. A pert azonban az argentin labdarúgó megnyerte a modell Wanda Nara ellen. Icardi szerint az exének eltökélt szándéka volt, hogy megfossza vagyonától. |